Melyik intézmény a felnőttképzési piac egyik legrégebbi szereplője?

Melyik intézmény a felnőttképzési piac egyik legrégebbi szereplője?

Hazánkban óriási a kereslet a felnőttképzések iránt, így nem csoda, hogy nagyon sok szereplős a piac. A széles kínálat között azonban érdemes válogatni, hiszen a minőségben jelentős különbségek lehetnek. A felnőttképzéssel foglalkozó kiemelkedő színvonalú intézményeket a Felnőttképző Szövetség tömöríti, amely szervezet 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a magas színvonalú, minőség iránt elkötelezett felnőttképző intézményeket.

Dr. Zsuffa Ákos a felnőttképzések hazai szakértője, a Felnőttképző Szövetség (FVSZ) elnöke. A jogász végzettségű szakember az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán végezte tanulmányait. 2000-ben avatták doktorrá. Tíz évig dolgozott a (mai nevén) Budapesti Metropolitan Egyetemen, ahol szakképzési, felnőttképzési, marketing és kommunikációs, majd stratégiai igazgató lett.

Több hazai, humán területen működő vállalkozás vezetője is, e mellett a (főleg kékgalléros) munkaerő teljes körű, objektív mérésének egyik specialistája, aki a folyamatos tanulásban hisz.