Változások a felnőttképzések területén

Változások a felnőttképzések területén

A felnőttképzéseket szabályozó jogi környezet sokat változott az elmúlt években, amit érdemes figyelemmel kísérni azoknak a cégeknek, amelyek dolgozóik ilyen formában történő képzését tervezik.

A témában Zsuffa Ákos, a felnőttképzések szakértője is többször megszólalt különböző szakmai előadásokon, és felvázolta a legfontosabb változtatásokat. Az eredetileg jogász végzettségű szakember a felnőttképzés területén több, mint 2 évtizedes tapasztalattal rendelkezik. Az FVSZ, azaz a Felnőttképzők Szövetsége elnökeként elkötelezett a minőségi képzések iránt, és ehhez alapvetően szükséges az is, hogy az iparági szereplők és a képzések iránt érdeklődő ügyfelek is naprakészek legyenek a kapcsolódó jogszabályok terén.

Zsuffa Ákos számos felnőttképzéssel foglalkozó cikk, tanulmány és almanach szerzője, szerkesztője, a Digitális Oktatási Stratégia felnőttképzési pillérének helyzetelemző munkájában is részt vett. Szakmai tudását számos külföldi pályázati és felnőttképzési témájú kurzuson és programon mélyítette el Szlovéniában, Olaszországban, Görögországban, Írországban és Spanyolországban.