Az infláció komoly kihívás elé állítja a turisztikai szektort is

Az infláció komoly kihívás elé állítja a turisztikai szektort is

Ma már mindenki a saját bőrén érzi az árnövekedést, amelynek lassulására jelenleg semmilyen jel nem utal. Az energia árak, a bérköltségek, az alapanyagköltségek egyre nagyobb gondot okoznak a hazai turisztikai és vendéglátó szektor szereplőinek, akik épp, hogy csak kiheverték a világjárvány utóhatásait, máris egy újabb kihívással kénytelenek szembenézni.

Zsuffa Ákos turizmus szakértő szerint a növekvő költségek mellett a gyengülő vásárlóerővel is szembe kell néznie a szektornak, amely középtávon akár vállalkozások megszűnéséhez is vezethet, hiszen ebben a környezetben nem mindenki fog tudni talpon maradni. A szakértő véleménye szerint most nagyobb szükség van a minőségi szolgáltatásra, mint valaha, hiszen csak azok tudnak talpon maradni, akik maximálisan kiszolgálják a vendégek igényeit. 

Érdemes tehát előre menekülni és fejleszteni a szolgáltatásunkat, hogy javítsuk a versenyképességünket és megtarthassuk a vendégeket. Ez a szemlélet a jelenlegi üzleti környezetben most kulcsfontosságú.