Az operatív városfejlesztés megoldásai előtt mindenképpen tisztázni kell, mit is jelent maga a városfejlesztés fogalma? A korok során eltérő szempontok és eszközök segítségével megvalósított tervezés folyamtata tulajdonképpen a városi szövet új vagy megújult darabjának előállítása.
Dr. Bajnai László, a településfejlesztés hazai szakkiválósága és a Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatójának definíciója szerint városi szövetnek az épületek és épített terek együttesét nevezzük. Ezeknek a hatékony és a benne élő társadalom igényeit kielégítő változtatásait értjük ma várostervezés alatt.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) által 2009-ben megjelentetett Városfejlesztési kézikönyv tartalmazza a legfrissebb szakpolitikai iránymutatásokat. A kötet minden olyan bevált gyakorlatot és szabályt ismertet, amelyek az integrált településfejlesztési stratégia, az akcióterületi terv és a komplex városfejlesztési akciótervekhez szükséges. Ennek segítségével az operatív városfejlesztés, vagyis a közszféra és a magánszféra együttműködésében összehangolt várostervezési akciók is megvalósíthatók.